Pécsi ételosztás

Pécsi Heti Betevő

A 2016. áprilisi indulást egy könnyed baráti beszélgetés előzte meg, mely nem maradt annyiban, a tettek következtek, és megalakult a Pécsi Heti Betevő csapata. Nem tudtuk, de reméltük. Reméltük, hogy sikeresen létrehozhatjuk városunkban is ezt a remek dolgot, reméltük, hogy találunk befogadó közönséget, akik hasonlóképpen hozzánk, aggályok nélkül azt mondják: MEGCSINÁLJUK. Reméltük, hogy nem ég ki, nem múlik el; lelkesedés, önzetlenség és akarás lesz a húzóerő.

És hogy elképzeléseink megvalósultak-e? Beszéljenek a számok: 2021 áprilisában ünnepeljük 5. születésnapunkat. E jeles évfordulóig csaknem 130 ételosztást szerveztünk, ez 17.000 adag étel, 45 súlyosan rászoruló család, több száz állandó vendég, közel 30 vendéglátó-, szórakozóhely és étterem, rengeteg, rengeteg önkéntes és munkájuk ad tanúbizonyságot, hogy valami, a maga gyönyörű egyszerűségével, mennyire nélkülözhetetlenné válhat.

Mekkora tömeget képes, ha csak egy kis időre is, kizökkenteni a rohanó hétköznapokból, megállítani, ráébreszteni, hogy az emberségesség, az önzetlenség és a segíteni akarás nem is olyan távoli a természetünktől, nem kell idegennek érezni, és nagyobb felüdülést, lelki békét tud nyújtani, mint ezer meg egy orvosság. A vendégeink számítanak ránk, számolnak velünk. Óriási szükség van az ilyen kezdeményezésekre, nem csak a mi városunkban, hanem országszerte. 2016-ban 70 adag ételt osztottunk, ez a szám ma már 180-nál tart, de sajnos több is elkélne még. Tevékenységünk fontosságát az is bizonyítja, hogy Pécsett mintegy 1500 hajléktalan embert tartanak nyilván, a népkonyha azonban csak 200 emberen tud segíteni naponta. 

A regisztrált rászoruló családok száma is évről évre rohamosan nő. Pécs nagy városnak számít, de az itt lakóknak elég „apró”: összetartó közösségekből nincs hiány, igyekszünk mi is részese lenni, egy szociálisan érzékeny réteget, szellemiséget kialakítani, elérni azokat az embereket, akikben van a miénkhez hasonló indíttatás, ugyanakkor az útját, módját még nem találták meg.

Finom házi süteményt, gyümölcsöt minden alkalommal várunk, így is segíthetsz.

Ha úgy érzed, Te is tennél valamit, segítenél, ne habozz, jelentkezz hozzánk önkéntesnek, hisz: Sosem késő beszállni!

Pécsi Heti Betevő

Projekt kezdete: 2016. április
Projekt vége: folyamatos
Helyszín: Az ételosztás az uránvárosi felüljáró alatt, a jégpálya közelében.  


Előkészületek: Álmos utca 6. (Gyárváros, Élmény Tár Tanoda).
Időpont: minden második vasárnap, 8:30-13:00 óra között

[vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_column_text]

Pécsi Heti Betevő

A 2016. áprilisi indulást egy könnyed baráti beszélgetés előzte meg, mely nem maradt annyiban, a tettek következtek, és megalakult a Pécsi Heti Betevő csapata. Nem tudtuk, de reméltük. Reméltük, hogy sikeresen létrehozhatjuk városunkban is ezt a remek dolgot, reméltük, hogy találunk befogadó közönséget, akik hasonlóképpen hozzánk, aggályok nélkül azt mondják: MEGCSINÁLJUK. Reméltük, hogy nem ég ki, nem múlik el; lelkesedés, önzetlenség és akarás lesz a húzóerő. És hogy elképzeléseink megvalósultak-e? Beszéljenek a számok: 2021 áprilisában ünnepeljük 5. születésnapunkat. E jeles évfordulóig csaknem 130 ételosztást szerveztünk, ez 17.000 adag étel, 45 súlyosan rászoruló család, több száz állandó vendég, közel 30 vendéglátó-, szórakozóhely és étterem, rengeteg, rengeteg önkéntes és munkájuk ad tanúbizonyságot, hogy valami, a maga gyönyörű egyszerűségével, mennyire nélkülözhetetlenné válhat. Mekkora tömeget képes, ha csak egy kis időre is, kizökkenteni a rohanó hétköznapokból, megállítani, ráébreszteni, hogy az emberségesség, az önzetlenség és a segíteni akarás nem is olyan távoli a természetünktől, nem kell idegennek érezni, és nagyobb felüdülést, lelki békét tud nyújtani, mint ezer meg egy orvosság. A vendégeink számítanak ránk, számolnak velünk. Óriási szükség van az ilyen kezdeményezésekre, nem csak a mi városunkban, hanem országszerte. 2016-ban 70 adag ételt osztottunk, ez a szám ma már 180-nál tart, de sajnos több is elkélne még. Tevékenységünk fontosságát az is bizonyítja, hogy Pécsett mintegy 1500 hajléktalan embert tartanak nyilván, a népkonyha azonban csak 200 emberen tud segíteni naponta. A regisztrált rászoruló családok száma is évről évre rohamosan nő. Pécs nagy városnak számít, de az itt lakóknak elég „apró”: összetartó közösségekből nincs hiány, igyekszünk mi is részese lenni, egy szociálisan érzékeny réteget, szellemiséget kialakítani, elérni azokat az embereket, akikben van a miénkhez hasonló indíttatás, ugyanakkor az útját, módját még nem találták meg. Finom házi süteményt, gyümölcsöt minden alkalommal várunk, így is segíthetsz. Ha úgy érzed, Te is tennél valamit, segítenél, ne habozz, jelentkezz hozzánk önkéntesnek, hisz: Sosem késő beszállni![/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”1228″ img_size=”full” css=”.vc_custom_1512933591839{margin-top: 30px !important;margin-bottom: 30px !important;}”][vc_single_image image=”1230″ img_size=”full” css=”.vc_custom_1512933617338{margin-top: 30px !important;margin-bottom: 30px !important;}”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_separator css=”.vc_custom_1512933470264{margin-top: 30px !important;margin-bottom: 30px !important;}”][vc_row_inner][vc_column_inner][vc_column_text]Projekt kezdete: 2016. április Projekt vége: folyamatos Helyszín: Pécs, Uránváros, a Megyeri kishíd és Jégpálya közti parkoló Előkészületek: Pécs, Megyeri út 46., régi Flamingó étterem Időpont: minden második vasárnap, 8:30-13:00 óra között  [/vc_column_text][/vc_column_inner][/vc_row_inner][/vc_column][/vc_row]