Cégeknek szervezett csapatépítő programjaink ezeket a célokat tartják fontosnak.
A közös főzés élménye alap, ezt adjuk mi is – és ezzel nem találtuk fel a spanyolviaszt.
De ezen túl is sokat tudunk nyújtani nektek, hogy aztán ti is adjatok, okosan, örömmel, rászoruló embertársaitoknak.
Ahhoz, hogy mindannyian hasznosnak érezzétek magatokat és ki tudjátok venni a részeteket a munkából, egyszóval, hogy meghatározó élményként tudjátok megélni ezt az alkalmat, 8-10 fős csapat(ok) jelentkezését tartjuk ideálisnak.
Ha nagyobb cég munkatársaiként többen is szeretnétek részt venni a programunkon, több vasárnap is állunk rendelkezésetekre. Mivel két budapesti helyszínen is tudunk csapatot fogadni, egy adott napon 20 fő is beszállhat a közös munkába, párhuzamosan dolgozva két ételosztásunkon.
Bemutatjuk egyesületünket, a Heti Betevőt. Megtudhatjátok, mivel foglalkozunk, kiket, hol és hogyan segítünk.
Érzékenyítő foglalkozás: Közös főzés vendégeink számára, tapasztalt stábtagjainkkal együtt, akik mesélnek nektek az önkéntes munka szépségeiről és buktatóiról, a Heti Betevő történetéről.
Igény esetén a programba olyan érzékenyítő játékot is beépítünk, ami érthetőbbé, átélhetőbbé teszi és közelebb hozza hozzátok a munkánkat. Konyhánkban közösen készítjük el az aznapi ételosztás ebédjét.
Az étel elkészülte után együtt osztjuk ki az ebédet rászoruló vendégeinknek, de számítunk rátok a pakolásban, cipekedésben is! 🙂
28.000 Ft/főtől várunk titeket!
Ez egy 10 fős csapat esetén azt jelenti, hogy támogatásotokkal egy teljes vasárnapi ételosztásunkat tudjuk finanszírozni!
Az alapár tartalmazza az alábbiakat:
Keressetek minket az info@hetibetevo.hu emailcímen, vagy az alábbi telefonszámon: 06 20 340 8966
Pár példa arra, hogy
milyen extra szolgáltatásokat tudunk nyújtani, hogy az élmény egyedi legyen, és garantáltan nyomot hagyjon bennetek