8. kerületi ételosztás

A Gólya

A 8. kerületi csoport 2015. május 31-én, gyereknapon kezdte meg működését a Józsefvárosban. A 7. kerület után olyan budapesti helyszínt kerestünk, ahol sok rászoruló emberhez tudunk eljutni. A helyi igényekhez alkalmazkodva, a Heti Betevő többi csoportjától eltérő módon itt zárt ételosztást tartunk. A kerületi családsegítővel együttműködve, az általuk javasolt családoknak csomagolunk vasárnapi ebédet. Átlagosan 80 gyermek és szüleik, összesen 130-140 fő kap meleg ebédet, kenyeret, süteményt és gyümölcsöt, ami gyakran több napi étkezés gondját is meg tudja oldani.

Állandó befogadó helyünk a Gólya, ahol az előkészítés, a csomagolás és az ételosztás zajlik. Nagyon hálásak vagyunk a Gólyacsapatának, akik nagyban segítik munkánkat. A főzést néhány étterem, illetve a Gólya konyháját igénybe véve önkéntes szakácsaink vállalják magukra. Jelenleg 2 étterem és 6 szakács áll rendelkezésünkre, akiknek alkalmanként 5-6 kukta dolgozik a keze alá. Az ebédet ünnepivé tevő süteményeket nálunk is önkéntesek készítik, igazi házi készítésű csodákkal érkeznek állandó és alkalmi sütisütőink. Egy-egy ételosztás lebonyolításában 8-10 önkéntes vesz részt, a heti szervezés pedig egy-egy rutinos stábtag feladata.

Vendégeink rászoruló sokgyermekes vagy gyermeküket egyedül nevelő, de lakhatással rendelkező családok, így lehetőségünk van arra is, hogy alkalmanként tartós élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel segítsünk nekik. Évente néhány alkalommal ruha-, könyv-, játékosztást szervezünk. Igyekszünk odafigyelni arra is, hogy a nagyobb ünnepek alkalmával komolyabb élelmiszercsomagot, valamint a gyerekeknek édességet, kisebb meglepetést is átadhassunk. Erre fantasztikus adományozóink jóvoltából van lehetőségünk. Büszkék vagyunk rá, hogy munkahelyi kollektívákat, cégeket, baráti társaságokat is támogatóink közt tudhatunk. Csapatunk nyitott mindenféle kezdeményezésre, amivel családjaink életét könnyebbé tehetjük.

8. kerületi ételosztás

Projekt kezdete: 2015. május
Projekt vége: folyamatos
Helyszín: Gólya
Időpont: minden vasárnap 13:30-tól

Szeretnénk kiemelni állandó támogatóinkat:
Bázis: Gólya
Éttermek: Mezzo, Borbíróság
Kenyér: Lipóti pékség

[vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_column_text]

A Gólya

A 8. kerületi csoport 2015. május 31-én, gyereknapon kezdte meg működését a Józsefvárosban. A 7. kerület után olyan budapesti helyszínt kerestünk, ahol sok rászoruló emberhez tudunk eljutni. A helyi igényekhez alkalmazkodva, a Heti Betevő többi csoportjától eltérő módon itt zárt ételosztást tartunk. A kerületi családsegítővel együttműködve, az általuk javasolt családoknak csomagolunk vasárnapi ebédet. Átlagosan 80 gyermek és szüleik, összesen 130-140 fő kap meleg ebédet, kenyeret, süteményt és gyümölcsöt, ami gyakran több napi étkezés gondját is meg tudja oldani. Állandó befogadó helyünk a Gólya, ahol az előkészítés, a csomagolás és az ételosztás zajlik. Nagyon hálásak vagyunk a Gólya csapatának, akik nagyban segítik munkánkat. A főzést néhány étterem, illetve a Gólya konyháját igénybe véve önkéntes szakácsaink vállalják magukra. Jelenleg 2 étterem és 6 szakács áll rendelkezésünkre, akiknek alkalmanként 5-6 kukta dolgozik a keze alá. Az ebédet ünnepivé tevő süteményeket nálunk is önkéntesek készítik, igazi házi készítésű csodákkal érkeznek állandó és alkalmi sütisütőink. Egy-egy ételosztás lebonyolításában 8-10 önkéntes vesz részt, a heti szervezés pedig egy-egy rutinos stábtag feladata. Vendégeink rászoruló sokgyermekes vagy gyermeküket egyedül nevelő, de lakhatással rendelkező családok, így lehetőségünk van arra is, hogy alkalmanként tartós élelmiszerrel, tisztálkodási szerekkel segítsünk nekik. Évente néhány alkalommal ruha-, könyv-, játékosztást szervezünk. Igyekszünk odafigyelni arra is, hogy a nagyobb ünnepek alkalmával komolyabb élelmiszercsomagot, valamint a gyerekeknek édességet, kisebb meglepetést is átadhassunk. Erre fantasztikus adományozóink jóvoltából van lehetőségünk. Büszkék vagyunk rá, hogy munkahelyi kollektívákat, cégeket, baráti társaságokat is támogatóink közt tudhatunk. Csapatunk nyitott mindenféle kezdeményezésre, amivel családjaink életét könnyebbé tehetjük.[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_single_image image=”1194″ img_size=”full” css=”.vc_custom_1512926509515{margin-top: 30px !important;margin-bottom: 30px !important;}”][vc_single_image image=”1196″ img_size=”full” css=”.vc_custom_1512926547661{margin-top: 30px !important;margin-bottom: 30px !important;}”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_separator css=”.vc_custom_1512926938460{margin-top: 30px !important;margin-bottom: 30px !important;}”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column width=”1/2″][vc_column_text]Szeretnénk kiemelni állandó támogatóinkat: Bázis: Gólya Éttermek: Mezzo, Borbíróság Kenyér: Lipóti pékség[/vc_column_text][/vc_column][vc_column width=”1/2″][vc_column_text]Projekt kezdete: 2015. május Projekt vége: folyamatos Helyszín: Gólya Időpont: minden vasárnap 13:30-tól[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row]